Első munkahelyem a Munkácsy Mihály Múzeum volt, amely annyira elvarázsolt, hogy a kultúra világában képzeltem el a jövőmet. Művelődésszervezőként végeztem, majd a gyulai művelődési központban helyezkedtem el rendezvényszervezőként. Ezt követően életem egyik legszebb hivatása talált rám: édesanya lettem. A hét év otthon töltött idő alatt sem szakadtam el a közösségi élettől: baba-mama klubot alapítottam és vezettem, gyermekeimmel pedig igyekeztem megismertetni és megszerettetni a kultúra szépségeit.
2020-tól a Nemzeti Művelődési Intézet Békés megyei igazgatóságán dolgoztam, ahol a megyei módszertani feladatellátás részeként az amatőr művészeti területek gondozása került hozzám a legközelebb. Így találkoztam az amatőr bábjátszással is, amely újabb meghatározó élménnyel gazdagította szakmai utamat.
2026 őszétől pedig lehetőséget kaptam a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban arra, hogy az előadások szervezésén és a közönségszervezésen keresztül minél több emberrel megismertessem a bábszínház világának szépségeit, értékeit és varázsát. Munkámmal szeretném segíteni a társulat művészi tevékenységét, hozzájárulva ahhoz, hogy előadásaik minél több gyermekhez és felnőtthöz eljuthassanak.