TAR MÓNIKA

kulturális szervező

 

2015 tavaszán felvettek a Jókai Színház szervezőirodájába, mint szervező. Előtte teljesen más területen dolgoztam, de úgy gondoltam itt az ideje váltanom, így kerültem a színház csapatába.

Mivel mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, nem volt kérdés, hogy jól fogom magam érezni. Ez a munkakör új kihívást is jelentett számomra – a nézőkkel való folyamatos kapcsolattartást, az előadások értékesítését, a bérletes rendszer kezelését, illetve a különböző háttérmunkák elvégzését. A szervezői munkát nagyon megszerettem, tíz és fél évet töltöttem el a színházban. Ez idő alatt részt vettem a Csabai Nyár, illetve a Szarvasi Vízi Színház népszerűsítésében, előadásainak szervezésében, értékesítésében.

 

2025 októberétől a bábszínház csapatát erősítem, mint kulturális szervező. Itt ismét új kihívások vártak rám. A gyerekek csicsergése, különböző kérdéseik megválaszolása mindig jó érzéssel tölt el egy-egy előadás után.