Dr. NAGY SZILVIA
A ’90-es évek legelején tanultam meg írni, a ceruzát (klaviatúrát) azóta sem tettem le. Eleinte csak versekre, szösszenetekre, iskolai fogalmazásokra merítettem ihletet, később, az egyetemi diplomamunkámnál (kriminológia) konzulensem biztatott; folytassam. Mindenkinek tanácsolta, éljen a tehetségével, ami fentről adatott, varrjon a szüleitől kapott stabil cipőtalpra míves felsőrészt. Akkoriban jogot tanultam, jó sokat, minden bizonnyal az erős igazságérzetem miatt, de a mondata kihajtott a szívemben. Jogász végzettségem végül amolyan jolly jokernek bizonyult, dolgoztam közjegyző irodában, de a sajtó berkeiben (televíziónál, napilapnál) is. Aztán 2012-től a katasztrófavédelem hivatásos állományú tisztje lettem, nyolc éven keresztül szolgáltam a hazámat a vármegye tűzoltószóvivői feladatait ellátva.
A legnagyobb felkérés azonban 2016-ban ért: életet adtam a lányomnak, az anyaság lett a hivatásom. A világjárvány átírta, amit a sorsomon át lehetett, visszasodort az újságíráshoz, a riportok, interjúk, jegyzetek, podcastek világába. Munkám során rengeteg izgalmas, tevékeny, szuggesztív karaktert ismertem meg, sok-sok inspiráció ért, hálás vagyok a rám bízott emberi történetekért.
Óvodás jelem, szimbólumom, a Nap 2025-ben kacsintott rám újra. Kacskaringós utam a bábszínházba hozott. Visszanézve látom, milyen nagyszerű tehetségek között mozogtam mindig, de immár lélegzek is. A művészekkel együtt hiszek a találkozások erejében, a valódiságban, a csapatmunkában. Itt az érzelmeknek, vállalásoknak értéke, értelme, domborulata, a kreativitásnak, zsenialitásnak meg határtalansága, végtelensége van. Itt mindenben jelen vagyok, és minden jelen lehet bennem.